Ismerd meg klinikai bajnokainkat! Kik ők és miért is bajnokok?

Intézetünk az EIT (Európai Innovációs és Technológiai Intézet) Health RIS Hub-jaként képviseli a helyi egészségügyi kezdeményezéseket, innovatív megmozdulásokat, feltörekvő pályázókat. 2021-ben a pályázati vállalásainkat elsősorban arra helyeztük, hogy növeljük a klinikákról kikerülő innovatív projektek és innovatív klinikusok számát. Ehhez azonban szoros kapcsolatot kellett és kell is kiépítenünk olyan példamutató klinikusokkal, akik képesek az innováció iránti motiváció megteremtésére a klinikusok között, meglévő és új projektek/ötletek és kutatások felderítésére, az EIT Health programokra való érdeklődés megteremtésére. Intézetünk pedig ehhez minden szükséges információt, segítséget, támogatást megad számukra. A championok felkutatásával és támogatásával nagyobb esélyünk van több résztvevőszámú képzések/workshopok szervezésére, a klinikák nyitottabbá válnak a startupokra, külső fejlesztési ötletekre vagy stratégiai partnerségre, termékek és eszközök validációjára, közös pályázatra.

Az alábbiakban bemutatunk nektek 3 olyan kiemelkedő klinikai champion-t, akik célvezérelten, motiváltan állnak a fent említett kihívások előtt és nyitottak a közös munkára, hiszen látták, tapasztalták, hogy klinikai berkeken belül nagyon sok kreatív ötlet születik, nagyon sok innovatív szakember dolgozik, akik nem tudják, hogy ötletükkel hova is fordulhatnának. Mi pedig csak nehezen találnánk meg őket, pedig segíteni tudunk az ötletük felkarolásával, útbaigazítással vagy akár a meglévő kapcsolatrendszerünkkel.

A PTE-ÁOK Transzdiszciplináris Kutatások Intézete tehát büszkén mutatja be 3 eddigi bajnokát: